Szia Dóra vagyok
Egy kis borász faluban születtem Tállyán. A szüleim borásznak szántak, így hát annak is tanultam. Sok sok éven át koptattam a padokat nem csak itthon, hanem külföldön is.
Még 13 évesen nem rajzolódott ki bennem mit szeretnék csinálni ezért is választottam azt az útvonalat, amit a szüleim nekem szántak. Megkedveltem a szakmát és szívesen is dolgoztam benne, de sok minden közbeszólt.
Egyrészt a pánikbetegség másrészt pedig az a mérhetetlen nagy űr, ami belül tátongott. Nem tudtam merre tovább. Nem voltam sohasem egy magabiztos erős személyiség. Ez az állapot csak azután kezdet megváltozni, amikor is önállóan, egyedül meg kellett állnom a lábamon. Bármilyen segítség nélkül.
Egy borászatban kezdtem el dolgozni miután elvégeztem a sulit, de nem éppen abban a munkakörben, amiben szerettem volna. Èn egy nagyon természetközeli ember vagyok, mindig is jobban szerettem kint tevékenykedni, mint egy üres szürke raktárban.
De sajnos ezt kellett csinálnom, hogy pénzt kereshessek. Akkor még az én fejemben is csak ezek jártak. Hogyan fogok megélni, mi lesz hogy lesz.
Èn is csak azt tettem és gondoltam amit mindenki más. Aztán az első fizetésemből elutaztam Dél-Afrikába. A párom ott volt gyakorlaton és bár bűntudatom volt amiatt, hogy a pénzemet utazásra költöm, az élmény amit ott szereztem felejthetetlen volt.
Ez volt az első alkalom, hogy egyedül elindultam egy új Kontinesre, új országba és egy teljesen más kultúrába. Az a 2 hét nagyon nagy hatással volt rám.
Egyszerűen azt éreztem lennie kell valaminek a háttérben. Az életnek többnek kell lennie annál, hogy reggel felkelek elmegyek dolgozni majd este hazamegyek - esetleg csinálok valamit - majd holnap kezdődik minden előről.
Ugyanazok az arcok a már megszokott mókuskerék - ugyanazokat a köröket járom - és nem élvezem. Nem vagyok boldog és ez megőrített.
Nem hittem önmagamban eléggé ahhoz, hogy elhiggyem bármire képes vagyok. Ìgy hát felmondtam a munkahelyemen.
2016. Júl 31 - én elindultam. Először csak Európában utazgattam a párommal együtt, de eljött az idő amikor dönteni kellett.
Most elengedek mindent - tényleg mindent és világgá megyek, megpróbálok a saját lábamra állni és valami olyanba kezdeni amiben én sem vagyok teljesen biztos - vagy folytatom ugyanazt amit eddig és lehet később megbánok majd mindent.
Döntöttem és elindultam egy hátizsákkal egy laptoppal bele a világba. Minden félelmemmel, pánikommal együtt. Tudtam nehéz lesz és bizonytalan.
Nem azért éreztem magam bizonytalannak, mert azt gondoltam volna - nem lesz hol aludnom vagy nem lesz mit ennem - eszembe sem jutott ilyesmi - hanem egyszerűen a tudat, hogy mindent hátrahagyva - a megfelelési kényszert, családot, barátokat - egy teljesen új életbe kezdjek.
Amíg el nem indultam fogalmam sem volt róla mit fogok kezdeni magammal és legfőképpen azt nem, ha elfogy a pénzem akkor honnan szerzek majd.
Lassan 1 éve vagyok úton és bár a problémáim elől nem tudtam elmenekülni - most is itt leselkednek a hátam mögött - úgy érzem több lettem annál aki voltam.
A régi énemnek már csak a halvány szikráját vélem a hátam mögött felfedezni. Ùj ember lettem és most azon az úton haladok tovább, amit én magamnak választottam és digitális nomádként járom most a világot.
Hallottam már azelőtt is a digitális nomádokról, de én sem tudtam pontosan mi rejtőzik a kifejezés mögött.
Ez a blog erről szól, de azért többet hordozz magában. Szeretnék minden információt és tudást, életörömöt átadni Neked, hogy Te is beteljesítsd az álmaidat és Te is digitális nomád légy, hogy ne keljen függnöd semmitől és senkitől.
Remélem ez a blog sok segítséget fog majd nyújtani.
Üdvözlettel Dóra
Ùjdonság A Blogomból
-
PT - állandó utazóként a világban January 26, 2021
Perpetual Traveller azaz egy állandó utazónak sok mindenre figyelnie kell mielőtt útra kelne é [...]
Read more -
Pár perc nomád - Paraguay lakóhely June 9, 2020
Itt a pár perc nomádban most Paraguay-i lakóhelyről lesz szó. Összehasonlításként Panamát [...]
Read more -
Pár perc nomád - állampolgárság & lakóhely May 8, 2020
Szia és üdvözöllek. Örülök, hogy ide kattintottál. Talán már te is elgondondolkoztál a [...]
Read more -
Àllandó utazó - Perpetual traveler March 31, 2020
Mi illetve ki az az állandó utazó és hogyan tudod a zászlóelméletet a saját javadra használ [...]
Read more -
Bankszámla külföldön - 6 ok ami emellett szól March 25, 2020
Igen ismét visszatértem egy újabb bankszámláról szóló cikkel, mert sok ügyfelem keres fel e [...]
Read more -
Bankszámlanyitás külföldön - egy offshore számla legális? March 5, 2020
Egészet úgy tudnám összefoglalni, naná, hogy igen! Bárki rendelkezhet nemzetközi [...]
Read more -
Betekintés egy Szingapúr-i arany & ezüst trezorba January 25, 2020
Említettem, hogy megyek majd Szingapúrba még pedig azért, hogy házigazdája legyek egy szeminá [...]
Read more