Igen ismét visszatértem egy újabb bankszámláról szóló cikkel, mert sok ügyfelem keres fel ezzel kapcsolatban. Èrdemes-e pont most számlát nyitnia ilyen helyzetben amivel a jelenlegi világunk küzd. Hová tegyem a pénzem, itthon biztonságban van? –
A biztonság kérdéséről már sokszor beszéltem és még mindig úgy gondolom, hogy 100%-os biztonság nem létezik.
Nem mehetünk el azonban amellett, hogy egy globális világban élünk. Ez nem más illusztrálja jobban, mint az árukivitel növekedés: Míg az előállított áruk kb. két százalékát 1960-ban exportálták külföldre az egész világon átlagosan, 2018-ban ez 20 százalék körüli érték volt.
A világ egyre inkább összekapcsolódik, ami tükröződik a kereskedelemben, a kultúrák konvergenciájában, az utazási vágyban és számos határ megnyitásában.
Egyre több ember dolgozik, függetlenül szerte a világban így kihasználva a különböző országok előnyeit.
Manapság lehetőség van bankszámla nyitására külföldön is, – elutazhatsz az adott országba, vagy mindezt online is intézheted -, persze nem minden ország kínálja ugyanezeket a kondíciókat.
A külföldi számlákat a múltban gyakran adókijátszással társították, és ezért ez megkérdőjelezhetővé vált az utóbbi időben. Ennek azonban nem kell így lennie! Számlanyitás külföldön teljesen legális, feltéve, hogy a jövedelmedet a megfelelő módon a bejelentett adóhelyen adóztatják.
A vállalkozók, befektetők, szabadúszók vagy pénzügyileg független emberek teljesen jogszerűen használhatják ki a külföldi bankszámlák előnyeit.
Ezért most bemutatok 6 okot ami a külföldi bankszámlanyitás mellett szól!
Könnyű számlanyitás és irányítás
Feltételezem mindenki ismeri a feltételeket Magyarországon a számlanyitáshoz. Űrlapok kitöltése, igazolások, várakozási idők, dokumentumok ellenőrzése – tehát sokkal több bürokrácia.
Egyes országokban ez a folyamat sokkal könnyebb. Természetesen külföldön is szükség van a személy igazolására, például személyi igazolványra vagy útlevélre, de a számlanyitás külföldön gyakran kevésbé bürokratikus.
Fontos tényezők, amelyeket figyelembe kell venni a külföldi számla kiválasztásakor:
- számlavezetési költségek
- nincs betéti kamat
- fizetési költségek itthon és külföldön
- pénzfelvételi díjak itthon és külföldön
- Transzfer díjak - pénzátutalás
- ha szükséges, vedd figyelembe: alacsony kamatlábak
- megjegyzés: bónusz új ügyfelek számára
- hitelkártya költségei
Adatvédelem
Sokak számára fontos, hogy adatait biztonságban tudja és ezt én teljesen megértem. Èppen ezért fontos olyan országot választani illetve olyan bankot, ami jó fizetőképességű és olcsó.
A számlaválasztás számos feltételhez kapcsolódik. A diszkréció és az adatvédelemi érvek mindenképpen nagy szerepet játszanak egy külföldi számla vagy akár offshore számlanyitáshoz. Az offshore pénzügyi központokban található pénzügyi intézmények számláit offshore számláknak nevezik.
Ide tartoznak például Belize, a Brit Virgin-szigetek, Antigua és még sok más ország. Ezeket az országokat titoktartása és alacsony adók jellemzik.
Az olyan országok, mint Liechtenstein és Svájc, szintén nagy hírnevük van offshore téren, viszont egyáltalán nem olcsó és mára már inkább Onshoreként tartják számon. Ezenfelül a számlanyitás sem egyszerű, mint azt gondolnánk.
Azt se felejtsük el, hogy a legtöbb ország beleértve Magyarországot is – részt vesz az automatikus információcserében (CRS) Ma a legtöbb ország részt vesz ebben a cseremegállapodásban, és évente egyszer adnak ki tájékoztatást adóhatóságoknak.
Tehát ha ez számodra fontos, hogy olyan országban nyiss számlát ami ebben az információcserében nem vesz részt, akkor ajánlom a következő országokat: Íme például Grúzia vagy Fülöp-szigetek, Kambodzsa, Paraguay, USA stb.
Te diverzifikálod a kockázatot!
Ezen felül diverzifikálhatod portfóliódat egy külföldi számlával, és így jobban felkészülhetsz egy válságra vagy bármely piaci változásra.
Ezek a változások bármikor megtörténhetnek, de a múltba való betekintés elegendő, – például a 2008-as pénzügyi válság: a bankok csődbe mehetnek, és az országok megváltoztathatják jogszabályaikat, – vagy nézzük a jelenlegi 2020-ban a korona vírus miatt kialakult válságot.
Ahhoz, hogy eloszlassuk a kockázatot és rugalmasabbá váljunk pénzügyi téren is, fontos átgondolni a következő időszakot. Ehhez ha még az ember nem is hagyja el a saját hazáját és nem telepedik le valahol máshol, akkor is joga van ahhoz, hogy számlát nyisson külföldön.
Hitelkamat
Az alacsony kamatlábak idején egyre több bank számol fel pluszba számlázási díjat.
Még a betéti kamatok sem ritkák. Ennek megfelelően az ügyfeleknek nemcsak össze kell hasonlítaniuk a belföldi számlák feltételeit, hanem figyelembe kell venniük a külföldi számlák feltételeit is.
Ha egy bank ingyenes számlakezelést vagy más jó feltételeket kínál, érdemes lehet változtatni. Ha viszont olyan számlát kívánsz kötni ahol a befizetett összegre (letétre) hielkamatot kapsz továbbra is mindig fontos és figyelembe kell venni ezen jövedelem megfelelő adóztatását otthon.
Számlavédelem az esetleges lefoglalástól
Ha pénzügyi problémákkal küzdesz, és félsz a számlalefoglalástól, bizonyos esetekben elkerülheted ezt egy külföldi számlával.
Feltéve, hogy a számlanyitásra kiválasztott országnak nincs megállapodása Magyarországgal amely határokon átnyúlóan érvényes, és továbbra is lehetővé teszi a lefoglalást.
Meg kell említeni az Európai Kockázati Tőkealap Szabályozás (European Venture Capital Funds Regulation, EuVECA) amely szabályozza ezt. A jelenlegi helyzet szerint olyan országok, mint Nagy-Britannia vagy Dánia, különösen alkalmasak Európán belül a lefoglalás elkerülésére.
Európai Kockázati Tőkealap Szabályozás (European Venture Capital Funds Regulation, EuVECA)
Az 500 millió eurónál kisebb európai kockázati tőkealapokra vonatkozó jogi szabályozás, amely lehetővé teszi a határon átnyúló forrásgyűjtést a kockázati tőkealapok számára anélkül, hogy vállalniuk kellene az AIFMD szabályozás terheit. Azon alapok számára nyújt könnyített feltételeket, amelyek tőkéjük 70 százalékát kis- és középvállalatokba fektetik, s nem alkalmaznak befektetéseiknél tőkeáttételt.
HVCA -> https://www.hvca.hu/szakkifejezesek/europai-kockazati-tkealap-szabalyozas-european-venture-capital-funds-regulation-euveca/
Nemzetközileg számos más lehetőség létezik. Különösen az offshore számlák lehetnek a megfelelő választás.
Ha többet szeretnél tudni a külföldi számlákról, akkor írj nekem: dora@digitalisnomadok.com
Betéti védelem vs. Kisajátítás védelme
A külföldi számlák összes előnye mellett figyelembe kell venni a lehetséges hátrányokat is.
Fontos például ellenőrizni az adott ország betétbiztosítását. Magyarországon személyenként a banknál legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő összegig (kb. 26-28 millió Ft) megtakarítási betétet a törvény védi. Ez vonatkozik más EU-országokra is.
Az Egyesült Királyságban személyenként legfeljebb 85 000 font biztonságos.
De mi van a nemzetközi betétekkel?
Például Izlandon ez árfolyamtól függ körülbelül 20 887 euró, Oroszországban körülbelül 18 500 euró.
Másrészt a befektetőknek, a vállalati tulajdonosoknak vagy általában a nagyobb vagyonnal rendelkezőknek a másik oldalt is figyelembe kell venniük: A válság idején az állam elfoglalhatja a 100 000 eurót meghaladó betéteket!.
Ha meg akarod védeni a saját pénzedet ettől akkor, vagy eloszthatod pénzedet különböző számlákon, legfeljebb személyenként és bankonként 100 000 eurónyi összegekre vagy kevesebb – kereshetsz egy külföldi számlát, amely a megfelelő feltételeket és védelmet nyújtja az elkobzás ellen.
Ezenkívűl nagyon fontos fontolóra venni, hogy a betétbiztosítás valóban létfontosságú-e? A bank és a joghatóság elemzése sokkal fontosabb, mint a betétbiztosítás! – ezek után érdemes mindenképpen érdeklödni mielött döntünk.
Remélem hasznos volt számodra a cikk és tudtam segíteni.
Ez nem spam!
Remélem hasznos volt számdora a cikk: Ne felejts el feliratkozni hírlevelemre és belépni a Telegram csoportba!
https://t.me/joinchat/IEINcVEyId9jFG2BaLASKQ
Használd ezt a kódot: F6PKH Curve kártya:
-> A Te utad a Te szabadságod E-könyv
Leave A Response