“Gazdaggá válni” Geo – arbitrázson keresztül: Hogyan működik?

Gondoltad volna, hogy válhatsz úgy is gazdaggá, hogy nem tartasz  milliókat a zsebedben?. A pénz fogalma rendkívül relatív. Valakinek már 100.000 Ft is rengeteg még nem a másiknak kutyafüle és vannak akiknek a pénz fogalma csak 10 millió felett ér valamit.

Egy nagyon jól bevált módszer alapján nem kell milliomosnak lenned ahhoz, hogy luxus életet élj.


Èn amikor Németországban éltem láttam csak igazán, hogy azért vannak különbségek a között, hogy az ember hol és miként él.  A legelején mikor még kint tanultam és dolgoztam 440 euróból kellett havonta megélnem, mint tanuló.

Amikor csak az albérletem több, mint 260 euró volt. Persze kellett ennem is valamit és mellette ha elakartam valahová menni az osztálytársakkal, igen csak meg kell gondolnom mire költök.

 

Addig amíg Németország, Ausztria, vagy Svájcban 1000 Euró igen csak kevés összeg ahhoz, hogy abból Te kényelmesen meg tudj élni, addig még Thaiföldön, vagy Kambodzsában 1000 Euró igen soknak számít és akár 2-3 hónapig elélsz belőle, beleszámítva a lakhatást és az étkezést is.

“Pont az erősebb és a gyengébb valuták kihasználásának lehetőségét jelenti a Geo - arbitrázst.”

Ez a fejezet érdekes lehet számodra, ha mondjuk a jövedelmedet egy olyan országban keresed meg, mint Svájc, Németország, vagy Anglia - tehát ott ahol erős a valuta.

Tegyem azt online teljesen helytől függetlenül - majd egy olyan országba költözöl vagy költöd el a megszerezett vagyonodat ahol az élet körülmények jóval alacsonyabbak.

Ezt különbséget kihasználva van rá lehetőséged, hogy egy olyan helyen élj, mint mondjuk Thaiföld vagy Àzsia, Afrika, Dél-Amerika bármely országa.

Ez pontosabban azt jelenti, hogy ha a jövedelmedet brit fontban, euróban vagy dollárban keresed meg, majd ezek után egy olyan helyen telepedsz le, élsz és élvezed az életed, ahol a megélhetési körülmények extrém alacsonyak.

Tehát tetszésed szerint kiválaszthatsz egy országot, teszem azt: Malajzia, Vietnam, Kambodzsa, Indonézia - majdnem minden délkelet ázsiai ország.

Természetesen vannak Afrikát is tudom ajánlani (Namíbia, Dél-Afrika) vagy a latin- amerikai kontinensen is számos olyan országot találsz, ahol a megélhetés rendkívül alacsony.

Ha bármilyen internetes munkával keresed meg a pénzedet: e-könyveket írsz, digitális termékeket állítasz elő, esetleg tanácsadó vagy, weboldal szerkesztő, webdesigner, akkor könnyű feladatod van.

Èn éltem már Thaiföldön ahol egy 1 szobás fürdőszobával egybekötött lakásban éltem a párommal. Bár igaz a házat még rajtunk kívül 2 emberrel osztjuk meg, - ettől függetlenül a 3 hónapra amíg itt tartózkodunk nem kevesebbet, mint 480 eurót fizettünk (148. 968 Ft).

De jelenleg a Fülöp-szigeteken vagyok ahol sikerült kibérelnünk egy teljesen újépítésü házat havi 350 Euróért.

Nem élek egyáltalán luxus körülmények között, de nekem így megfelel. Amire még költeni kell az az étkezés illetve robogó kölcsönzés, ugyanis a szigeten másképpen nem nagyon lehet közlekedni.

Az étkezés szinte mindenhol Àzsiában rendkívül olcsó. Persze ha valami extra kívánságaid vannak és mindenképpen ragaszkodsz az éttermekhez, akkor megüresedhet a pénztárcád egészen hamar, de szerintem nincs itt ezzel semmi gond.

Ugyanígy az öltözködéssel. Kitűnő minöségü anyagból késztethetsz magadnak ruhákat vagy vehetsz bárhol. Èrdemes hosszútávra tervezni, mert így jóval olcsóbban sikerül megoldani a kiadásokat.

Ha helyhez kötötten élsz és nem teheted meg azt, hogy ide-oda utazgathass a saját vállalkozásod miatt  akkor teheted azt, hogy az áruidat valahol máshol tárolod, vagy megőrzés alatt tartod, mondjuk Indiában.

Rengeteg lehetőség adott számodra akkor is, ha helyhez kötött a vállalkozásod, de erről majd talán egy másik cikkben.

Röviden ennyit a geo-arbitrázsról. Remélem hasznos volt számodra ez a rövid cikk.

 

Üdv: Dóra

Kérdésed van vagy segítségre lenne szükséged? Akkor lehetőséged egy előbeszélgetésre velem, ahol megvitatjuk, hogy mire lenne szükséged és, hogy én miben tudok neked segíteni céljaid elérésben. Ìrj nekem: dora@digitalisnomadok.com címre!

 

privacy Ez nem Spam!

 

-> Curve kártya

>Youtube csatornám

->Facebook oldal

->Facebook csoport

-> Személyes konzultáció

-> A Te utad a Te szabadságod E-könyv

 

Leave A Response

* Denotes Required Field