Ha az új állandó lakóhelyünk egy másik országba helyezzük át és az életünk fő központja már nem a régi hazánkban van, akkor lehetőség van mentesülni az otthoni adókötelesség alól.
Ennek feltételei országonként eltérőek, és nagymértékben kapcsolódnak a helyi törvényekhez.
Fontos súlypontok elsősorban itt találhatóak:
- Hol tartózkodsz a legtöbb ideig? Fontos figyelembe venni a (183 napos szabályozás) és azt hol van az éltünk elsődleges központja.
Például Németországban a 183 napos szabály betartásával és az elsődleges életközpont önmagában történő törlésével elegendő. Franciaország és Spanyolország megköveteli egy új lakóhely igazolását, és olyan országok, mint például Finnország, az áttelepedés után is néhány évig adóköteles marad a saját országában.
Vannak országok ahol a kijelentkezést követően is élete végéig az illető adóköteles marad, annak ellenére, hogy már nem él hosszú ideje a saját országában.
Tehát ott ahol állampolgárság után adóztatnak meg. Ilyen az Amerikai Egyesült Àllamok, Eritrea, Myanmar, de Magyarország is.
Magyarország ebben az esetben különleges poziciót foglal el, ugyanis a magyar állampolgárokat továbbra is adóztatják Magyarországon, ha csak nem rendelkeznek második állampolgársággal, – vagy ha egy olyan országban adóznak, amelynek kettős adóztatási megállapodása van Magyarországgal.
Korlátozott adókötelezettség
A korlátlan adókötelezettség alóli mentesség azonban nem mindig jelenti “minden alóli mentességet”. Ha például az önálló vagy nem önálló vállalkozói jövedelem, az előző országból még fenntmaradt vagy bármilyen bérleti jövedelem, továbbra is korlátozott adókötelezettség alá tartozik.
Szintén érintettek az egyéni vállalkozók (ha vannak rejtett tartalékaik) részvények, stb.
Bővített adókötelezettség
Ide tartoznak azok a személyek, akik a lakóhely megváltozása ellenére továbbra is üzleti tevékenységet folytatnak saját országukban. Ez az adókötelezettség jelentősebb, mint amilyennek tűnik valójában. Ide tartoznak még a külföldi jövedelem vagy az öröklési adó adóztatása is.
Például:
egy külföldi fiókteleppel rendelkező cég számlát állít ki a vevőnek belföldön. A kapott kifizetés külföldi jövedelemnek számít, ezért nem adóztatandó. Ez a törvény természetes személyekre vonatkozhat, akik nem rendelkeznek saját vállalkozással, de jövedelmüket földről kapják.
Érdekesebb az öröklés esetén fennálló helyzet. A német örökösödési adót csak akkor lehet elkerülni, ha az örökös legalább öt éve külföldön él, vagy ha halála előtt egy másik állampolgárságot vett fel.
Összefoglalás
A következő pontokat jó ha felteszed magadnak mielőtt bármibe is belevágnál:
- Teljes mértékben megszűnt a korlátlan adókötelezettségem a hazámban? (életközpont szokásos tartózkodási hely)
- Mi váltja ki a korlátlan adófizetési kötelezettséget? Csak akkor tudod kezelni ezeket, ha tudod, mi váltja ki őket.
- Még mindig korlátozott adókötelezettséggel tartozol, mert például van egy fenntmaradó bérleti szerződésed vagy egyéb belföldi jövedelmed?
- Adókötelezettség alá tartozol akkor is, ha egy társaság részvényese vagy? esetleg rejtett tartalékok vannak a kereskedésben / társaságban?
- Aláesel a korlátozott adókötelezettségnek akkor, ha gazdasági érdekeid vannak?
- Aggódnod kell-e a közeljövőben esetleges öröklődés miatt?
Iratkozz fel hírlevelemre!
Ez nem spam!
Itt van pár cikkem ami érdekes lehet számodra.
-> Szabadon a világban – Digitális Nomádok adócsapdái
-> Adózás érthetően? #1 – Rezidencia alapú adózás
-> Rezidencia & Lakóhelymentesség
Használd ezt a kódot: F6PKH Curve kártya:
Leave A Response