Itt a digitális nomádok.com oldalon sokszor van szó letelepedésről, számlanyitásról és cégalapításról. Azonban emellett fontos olyan dolgokról is beszélni amelyek szinte minden vállalkozót, digitális nomádot érintenek.
Ez most egy kicsit a személyiségfejlődésről fog szólni illetve arról, hogy egy állandó utazó, nomád hogyan száll szembe a mindennapi kihívásokkal.
Kozma Alexandrát kértem fel, hogy válaszoljon pár kérdésemre. Èn tavaly szerettem volna vele egy interjút készíteni ami nem jött össze, de most sikerült, ha nem is videó formájában, de írásban.
Jó olvasást!
Bemutatkoznál pár szóban ki vagy és jelenleg milyen területen dolgozol?
Alexandra vagyok, a DigitálisNomád.com blog létrehozója. Online marketingesként dolgozom cégeknek, jelenleg elsősorban a Nomad Summit konferencia szervezésével foglalkozom.
Miért döntöttél úgy, hogy a Digitális Nomád életmódot választod?
Már több, mint 2 éve dolgoztam online, amikor először hallottam a “digitális nomád” kifejezést. Addig az akkori páromon kívül senkit nem ismertem, aki így dolgozott volna, csak otthon dolgozó anyukákról hallottam néha.
Már az egyetem alatt elkezdtem online munkákat végezni, akkoriban még csak azért, mert a nappali tagozat mellett jobban belefért az időmbe a kötetlen munkarend (vagyis akár hajnal kettőkor is nekiállhattam dolgozni, csak az volt a lényeg, hogy kész legyen) és, hogy nem kellett utazással tölteni az időmet.
Mindig is vágyam volt utazgani egy kicsit az egyetem után, - emlékszem néha olyan gondolataim is voltak, hogy akár krumplit is sütnék egy évig, ha cserében egy ideig megtapasztalhatom milyen hosszabb távon külföldön élni.
Amikor rájöttem, hogy egyszerre élhetek külföldön, utazhatok a világban – akkor megyek haza amikor szeretnék és eközben vihetem magammal a munkámat is -, nem volt kérdés, hogy ezt az életmódot választom.
Miben változtatta meg az életedet ez az életforma?
Bár sokan bizonytalannak tartják az életformát, amit élek, nekem pont megnyugvást hozott.
Mindenben 🙂 Már kicsinek is nagyon nyitott voltam a világra. A családommal gyakran utaztunk, persze csak rövid időre. Az egyetemen a mi évfolyamunknak kellett először aláírnia a hallgatói szerződést, azaz, hogy le kell dolgoznunk Magyarországon az állami féléveket.
Ez mindenkitől hatalmas álmokat vett el főleg, hogy a válság után – mindenki csak azt látta, hogy rengetegen az idősebb generációból – még több diplomával is munkanélküliek.
Mindig is pozitív jövőképem volt de, bevallom az egyetemen már én is elkezdtem aggódni. Nemrégiben úgy döntöttem, kilépek a munkahelyemről (szintén online dolgoztam annak a cégnek), mégsem kellett attól tartanom, hogy bajba kerülök ha a magyar piacon nem találok jó munkát.
A legnagyobb előny számomra azonban mégis az, hogy a digitális nomád közösség része lehetek.
A világ minden pontján vannak emberek, akik hasonlóképpen élnek és dolgoznak, és a legtöbbször percek alatt megtaláljuk egymással a közös hangot.
Fantasztikus barátságokat kötöttem, némelyik már több éve tart és különböző országokba utaztunk már el egy együtt. Az emberek többsége hihetetlenül nyitott, rengeteget tanulunk egymástól.
Mit tanultál utazásaid során? Melyek voltak azok a döntő pillanatok melyek a gondolkodás módodat részben/teljesen átformálták?
Hogy tényleg mind egyformák vagyunk. Online dolgozni bárki tud, akinek van internethozzáférése. Elég csak megnézni, milyen sok Fülöp-szigeteki szabadúszó van, – aki alig pár dollárt keresne a saját hazájában, de az internetnek köszönhetően otthonról tud dolgozni – és így eltudja tartani a családját.
Az, hogy milyen munkát végez, nem a származáson, nemen, koron, sőt, végzettségen múlik. Amikor egy weboldalon járunk vagy használunk egy szoftvert bele sem gondolunk ki dolgozott rajta, mert ilyen szempontból nem számít. Mindenkinek ad esélyt ez a világ, aki hajlandó keményen dolgozni.
Azt, hogy nincs köztünk különbség nem csak erre értem. Emlékszem, gimnáziumi osztályfőnököm gyakran elmondta, hogy nem alakulhat ki igaz barátság vagy tartós párkapcsolat két különböző országból származó ember között már csak azért sem, mert ha én azt mondom “Kriszta tiszta gyagya”, a másik csak némán hallgatna. Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna.
A mi generációnk már Cartoon Networkon, amerikai slágereken, lefordított könyveken nő fel, – ezért még a gyerekkori élményeink is lehetnek nagyon hasonlóak. A köztünk lévő különbségekhez pedig megint csak nyitottság és empátia szükséges. Ha az megvan, csak még érdekesebbé teszi a kapcsolatot.
Mondanál legalább 5 olyan dolgot amit utazásaid során tanultál?
A személyiségfejlődésre pár éve kezdtem tudatosan figyelni. Nálunk ez néha még “lenézendő”, ha az ember ilyen témában olvas, ilyenekkel foglalkozik, de mind Amerikában mind Ázsiában (pl a buddhizmuson keresztül) sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek erre.
Több emberrel is találkoztam az utazásaim során, akik kisebb-nagyobb mértékben hatással voltak az életemre, de magyar szemszögből nézve talán két nő a legérdekesebb:
Az egyik egy huszonéves thai lány, aki önerőből ment ki Los Angelesbe, hogy fotósként dolgozzon. Jártam már előtte Thaiföldön, de tőle tanultam a legtöbbet a buddhizmus filozófiájáról és az elengedésről.
Az elengedés pedig nem azonos a “majd lesz valahogy” felfogással, – sem pedig azzal, hogy homokba dugjuk a fejünket -, egyszerűen csak elfogadod azt a tényt, hogy minden változik és csak szenvedést hoz, ha olyannal foglalkozol, amin nincs hatalmad változtatni. Sokat tanultam tőle a meditációról is, amit azóta igyekszem gyakorolni.
Èn sokszor érzem azt amikor egyszerre dolgozom és utazom, hogy nem élem át az adott pillanatokat eléggé, mert egy folytában dolgoznék és csak jár a fejem mindenen. Veled is történt már ilyen? - ha igen akkor te hogyan küzdöd ezt le?
Persze. A kötetlen munkarend veszélye, hogy nincs vége, nem érzed, hogy mikor kell abbahagynod. Gyakran előfordult velem eleinte, hogy éjjelig dolgoztam, vagy felkeltem hajnalban és az első gondolatom az volt, hogy még az ágyban fekve máris a laptopomért nyúljak.
Szerintem a legfontosabb, hogy emlékeztessük magunkat, miért is csináljuk ezt. Miért dolgozunk, miért akarunk pénzt keresni, sikeresek lenni, ha egyszer nem tudjuk soha kiélvezni azt?
Említettem a meditációt. Szerintem minél több agyi munkát végez valaki, annál nagyobb szüksége van rá, hogy ki tudjon kapcsolni. Én heteken belül elkezdtem sokkal több mindent észrevenni – még a saját megszokott környezetemben is – megállni és utazás közben értékelni is amit látok ahelyett, hogy csak végigrohanjak egy helyen, hogy pár fotót ellőjek.
Persze, ez nem mindig sikerül de, ha fel tudod ismerni, hogy megint elkalandoztak a gondolataid és nem éled át a pillanatot, már jó úton haladsz.
Van esetleg egy munka rutinod,- illetve napi rutin - ami segít, hogy egyensúlyba hozd a munkádat az életeddel?
Van, bár a változó közeg miatt nem mindig könnyű tartani. A legfontosabb számomra a reggeli rutinom. Szeretek korán kelni, lehetőleg 6 óra körül (kivéve ha a jet lag épp nem hagy 🙂 ) és az első órát magamra szánni – jógázni, meditálni néhány percet – csak, hogy teljesen felébredjek átgondolom a napomat, esetleg lemegyek a konditerembe. Így úgy ülök le dolgozni, hogy már tettem valamit önmagamért.
Néha hajlamos vagyok még éjjelig dolgozni, de próbálom sötétedésig befejezni. Ha négy óra alatt is elvégezhetsz egy munkát, de van rá hat órád, nem leszel vele kész négy óra alatt.
Segít, ha előre leszervezel egy programot találkozol a barátaiddal, beiratkozol sportolni, vagy más elfoglaltságot találsz. Hétvégenként pedig megpróbálok a lehető legkevesebbet foglalkozni a munkával. Ilyenkor kirándulok, felfedezem a várost – ezt akkor is csinálom, amikor Pesten vagyok.
Köszönöm az interjút Alexandrának. Oldalát megtaláljátok itt. -> Digitális Nomád.com
Ez nem spam! Adataidat bizalmasan kezelem
Leave A Response